Lúgosító kávé

A lúgosító kávé nagy népszer?ségnek örvend napjainkban, mégpedig els?sorban az alternatív gyógyászat hívei körében. Széles körben elterjedt ugyanis az a felfogás, mely számtalan különféle betegség közös okaként az emberi test pH egyensúlyának felbomlását, a szervezet elsavasodását jelöli meg. Kézenfekv?nek, mi több, szinte magától értet?d?nek t?nik ezen felvetés után, hogy az irányzat a megoldást a megbomlott egyensúly helyreállításában, a test lúgosításában találta meg.


Flickr by tonx                                                                                                                 

Ennek legf?bb eszköze a lúgosító kávé, mely egy kínai gombafajta ?rleményével kevert kávékészítmény. Ezen ital rendszeres fogyasztásával az elmélet szerint helyreállítható testünk pH egyensúlya, s ezáltal megel?zhet? seregnyi betegség, illetve enyhíthet?k azok tünetei.

Az orvostudomány képvisel?i természetesen nem fogadták kitör? lelkesedéssel ezen elképzelést. Az ugyan tény, hogy a testünk pH értéke csak igen sz?k keretek között (mintegy egytized pontnyit) ingadozhat, ennél nagyobb kilengés már negatív hatással lehet testünkre, azt azonban közel sem tekinti az orvostudomány mai állása bizonyítottnak, hogy ez a kilengés egyértelm?en oka lehetne az elmélet terjeszt?i által felsorolt betegségeknek, ahogy azt sem, hogy a test lúgosítása, amit diétával nem is tartanak lehetségesnek, orvosolhatná a fennálló problémát.


Flickr by nalundgaard                                                                                                  

Mindenesetre amíg ez a vita így vagy úgy eld?l, az érdekl?d?k sok helyen hozzájuthatnak a különböz? lúgosító kávékhoz, illetve teákhoz is, s?t akár a gomba kivonatát tartalmazó kapszulákat is vásárolhatnak. 

 
 
 
impresszum | jogi nyilatkozat | kapcsolat                                                                                        Kávé